A nap és a fényvédővel élők esete

Ugye, hogy csodálatos érzés, ha valaki befogadja azt amit te adni tudsz neki?

És ugye, mennyire nehéz, ha nem akarja, vagy nem képes befogadni amit adni szeretnél?

Sok évvel ezelőtt annyira komolyan vettem a hellingeri mondatot, hogy csak annyit adj, amennyit a másik fogadni tud, hogy naponta ismételgettem. Mert én mindig sok voltam…mások szerint.

Észrevétlenül csúsztam bele önmagam megcsonkításának csapdájába. Hosszú időn át, mások befogadásának mértékén keresztül szemléltem magam. Jézusom! Hát csoda, hogy ennyi tanfolyamot végeztem és ennyire hajtott az elégedetlenség?!

Mint annyi spiri dolgot, ezt is félreértettem.

Hogy más nehogy kevesebbnek érezze magát, ne haragudjon rám, mert valamit tudok amit ő még nem, én állandóan visszafogtam magam és mérlegeltem. Mindig a másik érzékelése volt fontosabb, hogy hol tart, mire van éppen szüksége, mi az amit éppen be tud fogadni abból, amit adhatnék. Méricskéltem és magamat korlátoztam. Lecsökkentettem, összehúztam magam és sokszor eltitkoltam azt ami vagyok, nehogy sok legyek.

De ez egyáltalán nem teremtett sem békét, sem könnyedséget az életemben! És mások életében sem.

Mostanában a kedvenc témám (az elismerés után) a MEGENGEDÉS.

Naná, hogy ezzel kelek és fekszem, hiszen ezt is félreértettem hosszú éveken át! (a hogy ne legyél lábtörlő megengedés közben, egy másik poszt témája)

Szóval Drágáim, arra jutottam, hogy emeljük szemeinket a Napra és vegyünk példát róla. Teljes fényében pompázik, egyetlen sugarát nem tagadja le, de gondolom nem is haragszik meg azért, ha bárki a napsütésben vastagon ken fényvédőt magára, vagy lemegy a pincébe és elrejtőzik a napsugár elől. Nem?

Mi van, ha nem kell összehúzni, lecsavarni magam, ha nem az a megoldás, hogy folyton számolgatom, mennyit tud a másik belőlem befogadni, ha nem magamon változtatok, hanem vagyok aki vagyok és teljes megengedésben vagyok azzal, hogy ő belőlem mit fog fel és, hogy mit választ!?

Ha én lennék a nap, nem foglalkoztatna, hogy barnulni szeretne valaki, vagy a fehér bőrre esküszik.

Én csak kerek egészként ragyognék.

Miért bonyolítjuk a dolgokat, mikor ennyire egyszerűek?