A NŐK HETE margójára

„Ha egyedül vagyok egy szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába.” Karinthy mondatait sokféleképpen lehet értelmezni. Számomra azt jelenti, mi nők vagyunk felelősek a világ rendjéért.

Tudom, meredek kijelentés, megpróbálom elmondani, miért gondolom így.

Napjainkban a férfiak elnőiesedtek, nem igazán bátor harcosok, gyengébbek, nem elég férfiasak. Ez azért van, mert a nők sem elég Nők. Sőt! Az az igazán jó nő, aki már „férfi”!

Világunkban minden egyensúlyra törekszik. Ha hiányzik valami az egyik oldalon, több van a másikon.

Ideje érkezett felfedezni önMAGunkban a női minőséget. A nőt, mint energiát, mint szerepet, mint sorsfeladatot. Ezt nem lehet kényszerből, bizonyítási gőzben tenni, csakis önmagunkért, saját szabadságunkért és boldogságunkért. A Rendért.

Az igazi, nagybetűs NŐ, két minőségből áll. Az egyik a Hold oldalunk: elfogadás, befogadás, alázat. A szelíd anya, a családi fészek melegének teremtője és őrzője. A másik legalább ennyire fontos oldala a nőiségnek, a Vénusz. A csábító nő. A szépség, a kreativitás.

Ha egyensúlyban van bennünk ez a két minőség, akkor helyünkön vagyunk a világban.

Így a nő passzív maradhat (anélkül, hogy megalázónak érezné), miközben felébreszti a férfi vágyát. És a férfi, leküzdve minden akadályt, meghódítja álmai asszonyát. Ugye, milyen szép? Mint a mesében. De a férfi csak akkor maradhat meg eredeti szerepénél, csak akkor felel meg álmainknak, ha övé marad az aktív, cselekvő magatartás, ha nem veszi el ezt tőle a nő…

Sok hölgytársam tudja, miről írok, mégis annyira nehéznek tűnik Nővé válni. Akarjuk, de mégsem tudjuk megélni magunkban a női minőséget, mert tudatosan – de inkább tudat alatt – ott dolgozik bennünk az ellenállás. Félünk.

Félünk saját teremtő erőnktől. A kollektív tudatalatti (amihez kapcsolódunk), magában hordozza a történelem során nőként megélt kínokat, fájdalmakat, elnyomásokat, sérelmeket. És ezekre „emlékszünk”. Anyagba varázsolni a megfoghatatlant, hogy aztán újra máglyán végezzük?! Inkább elfojtunk… aztán jönnek a felfázások, fájdalmas menstruáció, szexuális problémák…

Félünk a kiszolgáltatottságtól. A Nő végtelenül gyengéd. Állandóan nyitott az isteni szeretetre. Alázatos, befogadó és elfogadó. Sokszor sebezhetőségnek, kiszolgáltatottságnak éljük meg, hogy ilyenek vagyunk. És amikor a tudatalatti riadót fúj, bezáródunk. Megtagadva lényegünket.

Félünk a függéstől, mert nem ismerjük saját magunkat. Pedig a nő függ a férfitól anyagilag, a férfi a nőtől érzelmileg. De ez a Rend szerint való! Ahogy Hellinger fogalmaz: A férfi szolgálja a nőt, a nő követi a férfit.

Ahelyett, hogy újra és újra ugyanazt a szenvedést élnénk meg, a régóta futó programjaink miatt, merjünk szembenézni félelmeinkkel, merjünk elindulni önmagunk fele, merjünk teremteni egy világot, ami a lelkünkben létezik!

Csodálatos női feladatra születtünk. Higgyünk benne, hogy rajtunk múlik a Rend helyreállítása és higgyük el, van hozzá erőnk!

Nem szeretnék az útmutatás hibájába esni. Nem gondolom, hogy létezik egy választandó, helyes út és egy elkerülendő, téves. Csak önmagunk, női mivoltunk megértéséhez fűztem néhány gondolatot. Mert minden a felismeréssel és megértéssel kezdődik.