Én a történetem vagyok?

Paprikát kellene darálni a zakuszkához, de olyan tűnődés-eredmény-közléskényszerem van, hogy ha nem osztom meg, bizonyisten felrobbanok!

Nehéz volt az elmúlt hét. Rettenetesen súlyosnak éreztem tegnap estig. Aztán éjszaka fényt kaptam , kuncogva tisztítómondatoztam magam álomba, reggel már énekelve locsolgattam növény népemet.

Hogy lehet ez ilyen felháborítóan egyszerű?!

S ha ennyire egyszerű, akkor mi a sz.rért szenvedünk annyit és miért nem jut azonnal eszünkbe, hogy a nehéz érzések helyett választhatunk mást???!!!

Na itt álljunk meg egy pillanatra! Mielőtt utálnál, töredelmesen bevallom, bár rajongok Byron Katiert és Gary Douglasert, engem is kiakasztott, amikor először hallottam tőlük, hogy válassz mást. De hát hogyan? Ez mit jelent?

Ráadásul láttam is, érzékeltem Garyt, hogy valóban szó szerint ezt gondolja és nem lerázni akarja a kérdezőt, amikor félvállról odadobja neki, hogy válassz mást!

Elképesztő mennyiségű négy-kérdéses önelemzés és történet-fülöncsípés kellett ahhoz, hogy ma arra ébredjek, egyszercsak úgy megtörtént. Megvan. Belenőttem, beletágultam abba a térbe, amiről ezek a nagyszerű emberek beszélnek!

Egészen biztos, hogy még sokszor kicsúszom ebből a fincsiségből, de már tuuuudom, mekkora hatalom megélni, hogy valóban van választásom!

Tudod, miért nehéz az, ami annyira, de annyira szemtelenül egyszerű?

Mert az érzéseinket mindig megmagyarázzuk. (Arról most ne is beszéljünk, hogy a legtöbb és legintenzívebb érzés nem is a miénk, csak átvettük másoktól)

Minden bennünk megjelenő érzéshez azonnal költünk egy történetet. De ne feledd, mindig előbb van az érzés, még akkor is, ha rejtve, aztán építünk hozzá történetet, hogy létjogosultsága legyen!

Szomorúságot cipelve, biztos, hogy az éhező gyerekekről látsz dokumentumfilmet, vagy anyád felhív, hogy megdöglött a kedvenc tyúkja és te máris tudni véled, hogy miért vagy szomorú. Ugye?

Ha bűntudat lappang benned zsenge ifjú korod óta, amikor a szárnybontogató gyereked az arcodba vágja, hogy szar szülő voltál, azért sérült, tuti azonnal tudni véled, miért van bűntudatod. (és elkezded ebből az érzésből teremteni a jövődet)

Ha dühöt érzékelsz, fogadjunk hogy az úton kivág eléd valaki és te tombolhatsz jogosan dühöngve, mert oka van a dühödnek!

Vicces példák ezek. De csak addig tűnik viccesnek, amíg olvasod amit írok.

De amikor a te valóságodban összeérnek a történeteid, az a korlátozás netovábbja!

Ez a zseniális elme, amivel meg vagyunk áldva, bravúrosan fűzi össze a múltban történteket, vélt vagy valós érzéseket még nagyobb storykká és vetíti a jelenre, jövőre.

Azt hiszed a jövődön agyalsz, miközben te még mindig igazából a múltban tocsogsz, amiből kiindulva következtetsz a jövődre nézve…és természetesen bizonygatod az igazadat.

És igazad is van! Hát te már csak tudod, mi hogyan függ össze a saját magad kreálta történetben! Nemdebár?!

Szeretnél egy könnyed, örömteli életet?

Hagyd abba a storyzást!

Itt a titok nyitja. Ha a történeteidbe kapaszkodsz, esélyed nincs valami mást választani, mert a történet élni akar, mint egy élősködő, te meg feláldozod magad, az életenergiádat, a kapcsolataidat, a lehetőségeidet, hogy kiszolgálj egy elmédben gyártott történetet!

Ami valahol ott kezdődött, hogy volt benned egy érzés…és azt megmagyaráztad….

És az a durva, hogy ezekből a bevett, elhitt érzést-megmagyarázó helyzetekből teremtjük életünk további részét!

Úristen! Érted már?

Ha lehámozod magadról a történetet, ülsz a kanapédon, ahol az előbb még sírtál, mert fáradt vagy (kamu), mert sokat vezettél (story), mert anyád szegény beteg (kifogás), mert senki nem ért meg (story), mert annyi igazságtalan pofont kaptál az elmúlt napokban (story), szóval ott ülsz, megkérdezed magadtól, hogy most ki lennék a storym nélkül és esküszöm, ha igazán választod a gyötrő érzés helyett a könnyedséget, hálát, azt aki lehetnél, pillanatokon belül nevetni fogsz!

Csak szólok, az a veszély fennáll, hogy őrültnek néznek a hirtelen váltás miatt! Na de most komolyan, eddig nem néztek őrültnek?

Kérlek, egy szavamat se hidd el! Próbáld ki!

Legyél gyanús magad számára, ha újra és újra ugyanazt meséled! Tuti a múltban ragadtál… Semmi baj, csak állj meg és kérdezd meg magadtól, ezzel a k.rva storyval mit bizonyítok?

Legyen gyanús, amikor úgy kezded a mondatodat, hogy az történt velem, hogy…

Éppen kreálod a történetet, ami majd becsavar a múltba és szenvedni fogsz!

És most válassz valami mást mint eddig!

Ki más lehetnél, aki még soha nem voltál?

Hány történetet tudnál leleplezni egy nap?

És hányszor tudnál egy gyötrő érzés helyett, valami léleksimogatóan örömtelit választani?

Csak úgy.

Írásszünetnek vége. Megyek paprikázni!