A válaszok börtöne és a kérdések szabadsága

Bántott a helyzet, mert tehetetlennek érezted magad. Olyan reménytelenül kiszolgáltatottnak tűntél, mintha egy báb lennél, akit kötélen rángatnak, aki arra kárhoztatott, hogy tehetetlenül várja, míg döntenek a sorsa felől. Alig aludtál éjszaka, reggel mázsás súlyokkal ébredsz. A szorongás átjárja a testedet, legszívesebben megszűnnél létezni.
Mi ez?
MI EZ?
Aki „bántott”, nincs is ott.
Vedd már észre, hogy csak a fejedben zajlik a balhé!

Kint süt a nap, nyílnak a virágok, fészket rak a rozsdafarkú. Ebben a pillanatban minden tökéletes! Miért nem látod?
Miért arra figyelsz, ami tegnap történt?
Miért ordítanak a hangok a fejedben? Miért bizonygatod az igazadat valakivel szemben, aki nincs is itt?
Állj!
Ebben a pillanatban el tudnád ismerni őszintén, hogy egy darab szarnak érzed magad, akivel ezt megtehetik?
Meg tudnád engedni magadnak, hogy csak most ebben a pillanatban ezt érezd? Nem kell spirisen jól lenni.
Egyszerűen engedd meg magadnak, hogy most ebben a mocsok trutyiban legyél.
Most ez van.
Elismernéd, hogy ez egy nézőpont, te most azt gondolod, hogy tehetetlen áldozat vagy?

Mondd ki:
- Tehetetlen áldozatnak érzem magam.
Az a nézőpontom, hogy tehetetlen áldozat vagyok.

Ugye, hogy könnyebb, ha nem állsz ellen annak ami van? Meg nem oldódott, de legalább nem kell energiát pazarolni arra, hogy eltitkold.
És most mondd ki újra és újra:
- Nekem az a nézőpontom, hogy tehetetlen áldozat vagyok. Ez a nézőpontom!
De ez nem a valóság, ez csak egy érdekes nézőpont. (nem kell most tudd, mi a valóság, csak ismerd el, hogy ami a fejedben dübörög, az a te gondolatod, a te nézőpontod)
Nekem van egy ilyen érdekes nézőpontom.

Most hogyan érzed magad?

Amúgy, mit bizonyítasz azzal, hogy te áldozat vagy és tehetetlen?
Neee dumálj, maradj csendben és figyeld, mi zajlik benned!
Mit bizonyítasz ezzel a helyzettel?
….
….
El tudod képzelni, hogy a magad ura vagy, sikeres és látható akárki számára?
Milyen érzés?
Óh, van egy kis félelem benned? Miért?
Mi történne, ha egyedül valami hatalmasat teremtenél? Kinek lenne az rossz?
És kinek jó az, ha bebizonyítod, hogy egyedül nem megy?
Kinek megnyugtató, hogy bebizonyítod, nem létezik támogató párkapcsolat, csak áldozatként élhetsz kapcsolatban is?
Miért jó rejtőzködni és bebizonyítani azt, hogy gyenge vagy?
Valaki más a környezetedben így erősebbnek érezheti magát?
Így jobban fognak szeretni?
Akkor nem fogsz kilógni a sorból a hatalmas erőddel, potenciáloddal?
Akkor nem irigyelhetnek, nem bánthatnak?

Észrevétlenül megérkeztünk a következő kérdéshez: Mi az amit elkerülsz azzal, hogy áldozatnak hiszed magad?
Így lapítva, ha nem látnak, nem fognak irigyelni, nem bánthatnak?

És mit védelmezel ezzel a tehetetlen áldozatot szereppel?
Anyádnak milyen élete volt? Felhőtlenül könnyed és örömteli?
Milyen gyereke vagy, mennyire hálátlan kis dög, mennyire értékteleníted el az ő életét, ha te mersz szemtelenül könnyedén létezni?
Jaj drágám, hol hitted el, hogy úgy gyógyítod a családrendszert, amibe születtél, hogy osztozol a nehéz érzésekben, a reménytelenségben? Ha az őseid kiszolgáltatottak voltak, akkor áruló vagy, ha te mersz boldog lenni?
Hogyan nézne rád a környezeted, ha már nem kellene téged sajnálni a nehéz helyzeted miatt? Ki maradna melletted?
Kihez tudnál kapcsolódni, ha szárnyalnál? Vagy ki tudna hozzád kapcsolódni, ha te szárnyalnál?
Mennyire maradnál egyedül?
Mikor hitted el, hogy a story és a szenvedés az, ami összeköt családtagokat, barátokat?

Nem baj, ha állsz egy helyben, visszafele nézegetve, keresve az összefüggéseket, hogy bizonyítsd a szenvedésed jogosságát.
Néha van ilyen.
Csak kérlek, egyetlen pillanatra légy jelen és tedd fel ezeket a kérdéseket!
Nem kell válasz.
Csak hagyd, hogy a kérdések kimozdítsanak a bebetonozott igazadból.
Nem kell értsd! Csak engedd, hogy táguljon a tér benned és körülötted!
Hogy valami más is megjelenhessen.

Mi van, ha semmi nem igaz abból, amit eddig mondtak neked, amit eddig igaznak hittél?
Mi van, ha az élet tényleg csak egy játék?
Mi van, ha te tényleg egy végtelen lény vagy, végtelen térben, végtelen lehetőségekkel, csak eddig bent felejtetted magad egy történetben.
Hogy bizonyítsd valakik igazát.
Hogy védelmezz nézőpontokat, amiket születésed óta tolnak rád. Hogy elkerülj lehetőségeket, amikből kiderülne, milyen nagyszerű, megismételhetetlen csoda vagy.

És most fordulj meg, nézz előre! Nézd az utat, kanyargós, poros, oldalt növények. Nem tudod, mi van előtted, mert nem látod a kanyar és a fák miatt. Képes lennél bátran nekivágni, mint akinek nincs veszítenivalója? Csak most. Csak egyetlen pillanatra tudnád azt választani, hogy lépsz egyet?
Egyetlen egy lépést a múlt terhe nélkül.

Ez a választás.
Ennyi.
Egyetlen lépés a másik irányba, most.

Mit gondolsz, így, hogy végre nem visszafele nézel, hanem elindultál, mennyi az esélyed arra, hogy a kanyaron túl, valami álomszép helyre kerülsz, ahol csúcsszuper, indiánlépést-imádó, fütyülő játszótársak tárt karokkal, nevetve várnak téged?