Levél Neked

Azt tanultuk, hogy mindig legyen nézőpontunk önmagunkról, a világról. Mintha ez lenne a biztonság. Tudd, hogy ki vagy, definiáld magad, tudd mit fogadj el, mit utasíts el, kit miért ítélj meg és főleg magad hogyan ítéld meg. És persze legyen nézőpontod arról, mi érték és mi nem az.

Klassz.

Honnan tudhatnánk kik vagyunk, kik akartunk lenni, ha mást sem csinálunk, csak hadakozunk, ellenállunk és reagálunk, na meg a meglévő hitrendszerekből kikövetkeztetjük, mi lesz, vagy mi kellene legyen? De főleg alkalmazkodunk a meglévő valósághoz, ami csak több hasonló nézőpont együttese…

Az a baj, hogy sosem tettünk fel kérdéseket!!!!!! Csak végrehajtottuk amit elvártak tőlünk.

Kedvesem, Te mennyire ismered önmagad? Nem akit eddig definiáltál…hanem aki a szerepek mögött lehetnél?

Tudod mit játszom mostanában? Keresek olyan pillanatokat életem során, amikor önmagamként ragyogtam, zsigerből előhoztam azt a tudást, ami bennem volt mindig is. Isteni élmény volt megélni! De mindig az lett a vége, hogy lecsesztek, mert rosszul csináltam valamit, nem megfelelően. Elhittem, hogy az izgatottság az félelem. És elhittem, hogy kicsi fura lény vagyok, mert amit én akarok az egyszerűen lehetetlen, tehát elszállt is vagyok. És szentfazék, ha veszekedés helyett beszélgetni akartam és béna, ha nem könyököltem.

Ja. Elhittem, hogy igazuk van. Mert sokan voltak és mert annyira valóságosnak tűnt, amit éltek.

Mást sem csináltam, csináltunk egész életünkben, csak összehúztuk magunkat, hogy ne lógjunk ki a sorból. Aztán jól elveszítettük a lényeget…. Önmagunkat.

És azóta újra és újra igazolni próbáljuk a múltunkat. Hogy legyünk valakik, mert nem érezzük önmagunkat, tehát legyünk az a definiált valaki, aki ugyan szenved, drámából drámába evickél, de legalább tudja, hogy ő ez a definiált valaki, így tartozhat azok közé, akik definiálták őt.

Tudja mit kell, mit szabad és mit nem kell, nem szabad tennie . Mi érték és mi nem az. Tudja mire képes és mire nem. Mivé válhat és mivé nem.

Hogy fenntarthassuk ezt a definíciót nem megyünk sem túl balra, sem túl jobbra, sem túl előre, marad minden a régi rend szerint, marad a normális, az átlagos és az aaaannyira valóságos.

Miért nem mertük soha megkérdőjelezni, hogy biztos hogy ez így jó nekünk? Biztos hogy igaz, amit annyira belénk vertek? Biztos hogy az az érték, amit elhitettek velünk?

Mi lett volna, ha máshonnan, más nézőpontból szemléljük a „valóságot"?

Eszembe jutott valami, aminek a megértése, döngetve tárta ki a lehetőségek kapuját. Ugye mi hősies problémamegoldók vagyunk? Mi mindent képesek vagyunk megoldani (várva, hogy majd megdicsérnek)! Milyen jó érzés volt, amikor megoldottunk valamit! Pár percig… Aztán valahonnan mindig megjelent egy újabb probléma. Nem is volt időnk élvezni, hogy megoldottuk, jött a következő.

Érted már?

Ha ilyen ügyes problémamegoldók vagyunk akkor mindig teremtenünk kell újabb problémákat, amiket megoldhatunk.

Látod az összefüggést?

A nézőpontunk teremti a valóságot és nem a valóság hat a nézőpontunkra!

A NÉZŐPONTUNK TEREMTI A VALÓSÁGOT!

A nézőpont meg választás kérdése.